Csípőprotézis esete

Sziasztok!

Megint itt vagyok, jó régen írtam, de várnunk kellett az eredményre. Páciensem 66 éves nőbeteg. Tavaly novemberben egyik napról a másikra iszonyatos fájdalom jelentkezett a jobb csípőjében. Járása nehezített volt és a mindennapi teendőit sem tudta ellátni. Mivel hatékonyan kezeltük a sarkantyúját 2 éve, hozzám fordult segítségért. Azonnal reumatológushoz irányítottam, aki MRI vizsgálatot rendelt. Kiderült, hogy a csípő csontja csúcsosra kopott, így nem volt más lehetőség csak a protézis műtét. Dr. Mécs professzorhoz került, aki javasolta, hogy a műtétig mindenképpen végezzük a safe laseres kezeléseket,csökkentve így a másodlagos gyulladást. Januárban elkezdtük a kezeléseket a safe laser infrával, több ponton kezeltük 3-3 perccel, majd amikor már csökkent a fájdalom 4 percre emeltem a kezelés idejét pontonként. Az első hónap végén a fájdalom teljesen elmúlt, de a pingvin járás még meg maradt. A páciensem nagyon bizakodó volt, hátha meg ússza a műtétet, hiszen az Ács megúszta. 🙂 Én pedig bizakodó voltam, hogy a fájdalmat minimálisra tudjuk csökkenteni. Nos, az eredmény várakozáson felüli volt, hiszen a második hónaptól már teljes életet élt, minden fájdalom nélkül. A műtétet egy hónappal előbbre hozták, így ma már túl van a műtéten. A legmeglepőbb az volt, hogy a műtétet végző professzor jelezte páciensemnek, hogy a lézernek köszönhetően nem kellett izmot vágni, így a későbbi rehabilitáció és felépülés is gyorsabb lesz.

Mindketten boldogok vagyunk az eredménytől és remélem még nagyon sokaknak tudunk segíteni én és a safe laser család.

Köszönöm, hogy elolvastatok!

Közzétéve

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.