Az Újabb csoda: Achilles szalag szakadás!

Kedves Követőim!

Megtörtént az újabb csoda, egy achilles szalag szakadásánál sikerült segítenünk a safe laser 1800-assal.

Páciensem focizás közben rosszul lépett a labda után és achilles szalagja szakadt el. A szalag tapadási pontjától 2 cm hosszú hiatus vagyis hiány volt tapintható. Pár napig fájdalmas és kissé bevérzett bokával pihent otthon, majd sebészhez került. A sebész orvos előirányozta a műtétet, amit a páciensem nem nagyon akart vállalni, hiszen 12 hét gipsz és kb 2 hónap rehabilitáció lett volna a műtét következménye. Nem olyan egyszerű újra tanulni járni. Orvosának elmondta, szeretne lézeres kezelést, amit az orvos meglehetősen negatívan fogadott. Próbálja meg, de nem fog segíteni mondta. Megkeresett és elkezdtük a kezeléseket. Az 1800-as és 500-as infrával kezeltem az achilles mentén valamint a boka körüli részt, hiszen a terhelés hiánya miatt félő volt a boka mozgás beszűkülése. Ezt előztük meg a boka kezelésével. UH készült az achilles szalagról, ami egyértelműen leírta a szakadást és a 2,5 cm-re való eltávolodást. A páciens az első kezelésre két mankóval és a jobb lábát nem használva érkezett. 8 kezelés után már a mankót sem kellett használnia és bicegve ugyan, de jobb lábát is használta. A páciens folyamatosan 2 hetente kontrollon járt, 15 kezelésnél, 8 héttel a sérülés után az orvosa meglepődve tapasztalta, hogy a 12 hét gyógyulási idő 8 hétre rövidült és a bokát és a szalagot terhelhetővé nyilvánította. Sajnos kontroll UH vizsgálatot nem végzett, de nekünk elég volt az orvos részéről a szóbeli gyógyulttá nyilvánítás.

A Safe Laser megint óriásit bizonyított. Köszönöm a páciens bizalmát és a kitartását.

Jó egészséget mindenkinek!

Közzétéve

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.