Összefoglaló

Sziasztok megint!

Arról szeretnélek titeket tájékoztatni, hogy Tündi lézer folyamatosan és fáradhatatlanul dolgozik és már nagyobb eredmények is vannak, de ezek publikálása még várat magára, készülök a FISZE által szervezett kongresszusra, ami május 22-23.-án lesz Hévízen.

Két előadással is készültem, amelyről természetesen majd fényképeket is mellékelek és ott szeretném robbantani a NAGY munkát, amit a lézerrel eddig elértem. A másik előadás pedig a tavaly elhunyt Dr. Szántó Katalin reumatológus Főorvosnő emlékére készült a címe pedig a Hódmezővásárhelyi strandfürdő gyógyvízzé nyilvánításáról szól majd.

Most pedig egy kis összefoglalót osztok meg veletek, amit a mi kedves Tamásunk küldött el nekem e-mailben.

A lágy-lézer kezelés terápiás hatásai

Az elmúlt 50 évben számos klinikai tanulmányt és klinikai vizsgálatot végeztek, melyek alátámasztották a lágy lézeres
kezelések jótékony hatásait.
Az alábbi listában összefoglaltuk a szélesebb körben tanulmányozott és megismert biológiai folyamatokat.

Fájdalom csillapítás

A lézerterápia fájdalom csillapító hatása több biológiai folyamaton alapul:

  • Blokkolja a fájdalom ingerületek átvitelét a sérült testrész és az agy között. Ezáltal csökkenti az
    ideg érzékenységet és jelentősen csökkenti a fájdalomérzetet.
  • Csökkenti a sérült testrészben a gyulladást és a duzzanatot.
  • Ezeknek nem “csak” a fájdalom csillapításában van szerepük, hanem a gyógyulást is elősegítik.
  • Fokozza az endorfinok és enkefalinok termelését illetve felszabadulását, melyek természetes
    fájdalomcsillapító vegyi anyagok a szervezetünkben, ezáltal csökkentik a fájdalomérzetet.

Gyulladás csökkentés

  • A lézerterápia hatására kitágulnak kisebb artériák és nyirok erek. Ez a megnövekedett értágulat
    lehetővé teszi, hogy a duzzanatot (ödémát) okozó folyadék  hatékonyan eltávozzon a sérült területekről.
  • A nyirokerek kitágulása továbbá javítja a nyirokkeringést, mely elősegíti ezt a létfontosságú gyógyulási folyamatot. Ez a biológiai mechanizmus a magyarázata, hogy a véraláfutás miért gyógyul rendkívül gyorsan a lézerterápia hatására.

Gyorsabb sebgyógyulás

  • A lézerterápia serkenti a fibroblasztok termelődését, melyek szükséges építőelemei a kollagén termelésnek.
  • A kollagén az a lényeges fehérje, mely elengedhetetlen a régi szövetek megújulásához illetve a sérült szövetek gyógyulásához.
  • A lézerterápia kollagén termelést fokozó hatása miatt rendkívül hatékony nyílt sebek és égési sérülések kezelésében.

Fokozott szöveti regeneráció és sejt növekedés

  • A terápiás lézerek által kibocsájtott fotonok mélyen behatolnak a testünk szöveteibe és stimulálják az egyes sejtek energiatermelési központjait (mitokondrium).
  • Ez a folyamat lehetővé teszi, hogy a sejtek gyorsabban tudják felvenni a tápanyagokat és kiüríteni a salakanyagokat.
  • Ezért a sérült szövetek gyorsabban regenerálódnak, mely elősegíti az ín, ínszalag és az izmok gyógyulását.

Javuló vérkeringés

  • A lágy-lézer terápia jelentősen elősegíti az új kapillárisok (parányi vérerek) képződését a sérült szövetekben.
  • A több kapilláris több vért tud szállítani a sérült területekre, mely gyorsítja a gyógyulást és a regenerációs folyamatokat
  • Így a sebek gyorsabban összeforrnak és a hegképződés csökken.

Fokozott anyagcsere

  • A lézersugárzás komoly hatást gyakorol az egyes vérsejtekre is. A lézerfény jelentősen megnöveli a vörösvérsejtek oxigén és tápanyag szállító kapacitását.
  • Ez lehetővé teszi a sejtek fokozott energiatermelését, anyagcseréjét, ezáltal regenerációját és bizonyos enzimek hatékonyabb termelését.
  • Ennek hatása érezhető az egész szervezetben és nem csak kizárólag a lézerfénnyel kezelt területeken.

Fokozott idegi működés

  • Sérülés után a lézerterápia felgyorsítja az idegi kapcsolatok regenerációját, így csökken az idegek
    gyógyulásához szükséges idő.
  • Ezen felül fokozza az idegrostokon továbbított jelek erősségét, mely általánosan javítja az idegek és izmok működését. Ez a két folyamat a magyarázata, hogy a lézerterápia miért ennyire hatékony az idegsérülések tüneteinek (éles fájdalom, zsibbadás, bizsergés, égő érzés) enyhítésében.

Hegszövet képződés csökken

  • A lézerterápia csökkenti a vágások, égési sérülések és műtétek utáni túlzott hegszövet képződést (rostos kötőszövet), mivel javítja a sérült terület vérellátását, elősegíti a salakanyagok hatékony eltávolítását, ezért gyorsítja a gyógyulási folyamatot.
  • A gyorsabb gyógyulás mindig kevesebb hegszövet képződést eredményez.

Javuló immun folyamatok

  • A lézerfény fotonjait közvetlenül elnyelik a kromoforok (színhordozó molekuláris enzimek a sejtekben), amelyek megtalálhatók szervezetünk legtöbb sejtjében.
  • A lézerfény elnyelődése aktivál bizonyos enzim folyamatokat, melyek beindítják az ATP termelődését.
  • Az ATP (adenozin-trifoszfát) az egyetlen és legfontosabb formája az energiának, mely működtet minden kémiai reakciót, a szervezet minden sejtjében.
  • A megnövelt energia termelés következménye a gyorsabb, hatékonyabb működés és regenerálódás, különösen igaz ez az immunrendszer-specifikus sejtekre.
  • Ez a fokozott hatékonyság segíti az immunrendszert, hogy legyőzze a nem kívánatos mikrobákat és kórokozókat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.